Tetszik Imádom Édes Hűha Szomorú

Így törik fel a bőröndödet kevesebb mint egy perc alatt

A legutóbbi nyaralásra már előre készültem: jókora lakatot vásároltam, gondolván, hogy tolvaj legyen a talpán, aki az azzal lezárt csomagomból kivesz valamit. Mint később kiderült, hatalmasat tévedtem.

Innen-onnan hallottam már, hogy a számzáras lakatot egy képzetlenebb tolvaj is játszi könnyedséggel nyitja ki, így ezt a fajta függő zárat ki is húztam a képzeletbeli listámról, mikor vásárolni indultam. Miután kikértem az eladó véleményét a műszaki áruházban, egy masszív, valóban feltörhetetlennek látszó lakat mellett tettem le a voksomat.

Azonban álmomban nem gondoltam volna, hogy a probléma nem a két cipzárt összekötő lakat kinyitásánál adódik majd, ugyanis a tolvajok a lakat kinyitása helyett egy sokkalta triviálisabb megoldást is választhatnak. Sőt, a módszerrel még kárt sem okoznak a bőröndben, könnyűszerrel úgy állítanak vissza mindent, mintha mi sem történt volna. Nézzétek csak!

A két cipzár összelakatolása helyett én mindenkinek inkább a csomag többrétegű körbefóliázását javasolnám. Ezt utazás előtt akár mi is elvégezhetjük otthon, de térítés ellenében a reptéren megcsinálják helyettünk. Ha pedig valakit nem zavar a súlyos csomag, akkor választhat a videón látható keménylapos bőröndöt is, amit biztosan nem törnek fel cipzárfeszítéssel. (fotó)

Ne hagyd ki ezeket se