A kutya fülének levágása barbárság vagy szükséges rossz?

Mind a mai napig sok vita táptalaja az a kérdés, hogy vágassuk-e fazonra ebünk fülét, vagy hagyjuk úgy, ahogy az Isten megadta. Mindkét tábor nyomós érveket igyekszik felsorakoztatni az igaza bizonyítására, azonban hiába a hosszú évek óta tartó eszmecsere, a kedélyek nem csillapodnak.

Akik a kutya fülének műtéti úton való fazonírozása mellett teszik le a garast, többek között azt hangsúlyozzák, hogy sok fajta – különösen a munkakutyák – veszélynek vannak kitéve a ‘szolgálat’ közben, ugyanis a kiálló testrész könnyen beleakadhat valamibe, és akkor nagyobb baj is történhet. Nekik – tehát a műtét mellett voksolóknak – további érvei közé tartozik az is, hogy bizonyos fajta kutyák a tenyésztés következtében vérzékenyebbek társaiknál. Ezek a kutyák egy szimpla játék során olyannyira meghúzhatják, megüthetik fülüket-farkukat, mely következtében igen veszélyes vérömleny keletkezhet az említett területeken.

kutyaful

Mindezekkel szemben a műtét ellen szónoklók a fentieket puszta magyarázkodásnak tekintik. Szerintük a nagyvárosokban tartott ebek egyszerűen nem kerülhetnek olyan élethelyzetbe, hogy a sérüléseik miatt komolyan aggódni kellene. (Például egy Kaukázusi juhászkutya, mely képes egy medvével is szembeszállni valóban ki van téve annak a veszélynek, hogy a harcok során elveszejti hallószervét, azonban egy hazai kertváros udvarán elég csekély a valószínűsége, hogy medvével futna össze.)

Szerintük a műtéti beavatkozás értelmetlen csonkolás, s pusztán azt a célt szolgálja, hogy a kutya – s így mellette a gazdája is – keményebbnek, karakteresebbnek látszódjék.

A kérdés valószínűleg még nagyon sokáig megosztva fogja tartani a kutyás társadalmat, jó lenne, ha egyszer egy állatorvos is megnyilatkozna az ügyben, s végre pont kerülhetne az ügy végére.

Ne hagyd ki ezeket se