Most érkezett! Megszavazták: eltörölnék az óraátállítást Magyarországon

Egyöntetűen szavazta meg a gazdasági bizottság azt a jobbikos javaslatot, melyet az óraátállítás eltörléséről, a nyári időszámítás bevezetéséről került benyújtásra. A testület egyik fideszes delegáltja szerint a kormánypárt és az NFM is támogatja a javaslatot, véleménye szerint semmi akadálya, hogy a jövő héten meg is szavazza a parlament az óraátállítás eltörlését.

„A párton belül támogatjuk, egyeztettünk a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal is, és úgy tudom, ők is az ügy mellé állnak” – nyilatkozott a fideszes képviselő. Ha a parlamenten is átmegy a javaslat, azaz a képviselők megszavazzák azt, akkor ezentúl idehaza a nyári időszámítás lehet majd érvényben. Mindez azt jelenti, hogy megszűnik a „kettős” időszámítás, ezzel el is felejthetjük a sokakat megterhelő óratologatást.

Óraátállítás

Az 1916-ban az Egyesült Államokban bevezetett időszámítás-váltáshoz hazánk 1980-ban csatlakozott újra, akkor elsősorban gazdasági okokból, melyek jelentősége mára már elenyészőnek mondható. Ha megszűnik az óraátállítás, s a nyári számítás lesz érvényben, mindaz azt is jelenti, hogy télen egy órával később fog sötétedni, aminek sokan örülnének.

Ne hagyd ki ezeket se