A világ legszebb dalának választották egy szavazáson Blacknek a Wonderful Life című slágerét. Az 1987-ben ugyanezen a néven megjelent zenei albumot még 10 követte, a legutóbbi Black album tavaly jelent meg.
Az 53 éves énekes idén januárban balesetet szenvedett, miközben az edinburgh-i repülőtérre tartott, s karambolozott autójával. A zenész kómába esett, majd 16 nappal a balesetet követően elhunyt. Camilla – az énekes felesége – és három gyermeke mindvégig vele volt a kórházban, elmondásuk szerint Black békében ment el.
Wonderful Life című slágerén egy generáció nőtt fel, a dal feledhetetlen harmóniáját még ma is – közel harminc évvel a megjelenés óta – előszeretettel játszák a rádiók.