Tetszik Imádom

Úgy tűnik, megmarad a népszigeti stéghez fagyott róka

Egyre nő az esélye annak, hogy megmarad az a róka, mely a farkánál és az egyik lábánál fagyott a budapesti népsziget egyik stégéhez – írja Facebook oldalán az Állatmentő Liga.

A bajba került állat ügyében a népszigeten található hajójavítóból érkezett a riasztás a Ligához, mely szédületes gyorsasággal, alig 20 perc alatt a helyszínre ért, hogy megkezdődjön a mentést. A róka a mentőben azonnal infralámpás melegítést kapott, a gondos és szakszerű kezelésnek köszönhetően, így a közvetlen életveszély elhárult.

A fagyás következtében azonban kérdéses volt, hogy az állat farka, s lába megmarad-e. A folyamatos melegítés és infúzió ellenére is úgy tűnt, hogy a róka farkát amputálni kell, s valószínű, hogy a fagyott láb is sebészkés alá esik, ha nem néhány napon belül nem áll lábra a ravaszdi.

Hiába ért ki az Állatmentő Liga a riasztást követő 20. percben, hiába a gondos szakmai intézkedést, a baj nagy volt. Fagyi – mert, hogy ez lett a róka neve – azóta szerencsére egyre jobban van, elfogadja az ételt a gondozóktól, és lassan, de biztosan a gyógyulás útjára tér. Az alábbi videón épp a vacsoráját fogyasztja el jóízűen.

A Facebookon egy emberként szorítanak az állatbarátok Fagyiért, a rókáért, mielőbbi teljes gyógyulást kívánva neki. (Fotó: Állatmentő Liga)

Ne hagyd ki ezeket se

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Keresés…