Frissítés: Szijjártó Péter: Az igazgató tájékoztatása szerint többen voltak a buszon, mint amennyi az utaslistán szerepelt.
Frissítés: Sajtóértesülések szerint tizenhatan vesztették életüket egy középiskolás diákokat szállító magyar autóbusz péntek éjjeli olaszországi balesetében, a sérültek száma 39 – jelentette a BBC és olasz hírügynökségek az olasz tűzoltóság közlésére hivatkozva.
A magyar busz, amelyen 14 és 18 év közötti fiatalok utaztak, Franciaországból tartott hazafelé az A4-es autópályán, és egy veronai csomópontnál szenvedett balesetet, majd kigyulladt.
A MILÁNÓI FŐKONZULÁTUS ÜGYELETI SZÁMA: 0039/339-62-19-517
Az előzőekben írtuk: Legkevesebb heten meghaltak egy gyermekeket szállító magyar busz olaszországi balesetében, amely péntek este történt egy veronai autópálya-kijáratnál – tudatta az MTI az Agi olasz hírügynökség jelentésére támaszkodva.
Az olasz média által idézett mentőszolgálat szerint több tucat sérültet kellett kórházba szállítani, miután a busz oszlopnak ütközött, szétroncsolódott és kigyulladt.
Az Agi hírügynökség szerint a busz francia sofőrje is az áldozatok között van. Az Index úgy értesült olvasójuktól, hogy a Szinyei gimnázium diákjairól van szó. Azt írják 15-en úszták meg sértetlenül a balesetet, ők most a veronai rendőrségen vannak. Az ANSA is arról ír, hogy 14-18 éves magyar fiatalok utaztak a buszon.
Fotó: index