Amíg a vegyianyag-permetezéssel, vagy ismertebb nevén chemtraillel egy összeesküvés-elméleteket boncolgató Facebook csoportban találkozik az ember, jórészt megrántja a vállat, majd tovább lép, konstatálva, hogy ilyen is van.
Amellett ugyanakkor már nehéz szó nélkül elmenni, ha ugyanezt a témát hozzáértő, a szakterületének elismert, tapasztalt, tanult szakembere veszi górcső alá, és ő mondja, hogy valami nem stimmel. Ha pilóták, meteorológusok, orvosok, biológusok állítják, hogy nagy a veszély, a fentről aláhulló permet károsítja a környezetünket és az egészségünket, akkor is el tudjuk intézni egy vállrángatással?
Persze, attól vélhetően nem kell tartanunk, hogy tervszerűen, előre megfontolt szándékkal permeteznek minket az égből, hogy így csökkentsék a túlnépesedést, vagy vegyi zombikat programozzanak belőlünk, az üzleti érdek viszont sokmindent felülír.
A chemtrail (chemical trail azaz vegyi csík) egy összeesküvés-elmélet, melynek hívei azt állítják, hogy a chemtrail-repülőgépek titokban mérgező vegyi anyagokat permeteznek, melyek megmérgezik és butítják a lakosságot. Az időjárás-befolyásolást és a pszichológiai manipulációt is időnként célként említik az elmélet hívei. Forrás.

Nem szándékos a permetezés, de mégis gondot okoz
A szakértők szerint a gond a repülőgépek üzemanyagához adalékként felhasznált alumíniummal van, mely por formájában a levegőbe kerül az üzemanyag elégése során. A videón látható szakemberek azt vizsgálják, hogy az adalékanyagként felhasznált alumínium hogyan viselkedik a szervezetünkre, illetve a környezetünkre nézvést. Az elméletek szerint az alumínium raktározódik a szervezetben, bekerül a véráramba, és örökre ott is marad. Csak néhány idézet a videóból:
A kondenzcsíkok – tehát nem a vegyi, hanem a kondenzációs csíkok – azért fordulnak elő, mert hozzávetőleg 10 ezer méter feletti magasságban a hideg, -30 fokos levegőben a távozó széndioxid és vízpára jéggé kristályosodik, és ezt látjuk fehér csíkként a gép mögött. A fehér jégkristályok felmelegednek, feloldódnak, a füstgáz pedig eloszlik. Sosem tart egy percnél hosszabb ideig. Amiket most látunk – először el sem akartam hinni -, azok nem normális, nem természetes kondenzcsíkok. – Jeff Nelson nyugalmazott utasszállító pilóta
Ha felnézünk az égre, fehér fátyolt látunk, ez pedig a repülőkből származó alumínium. – Mark McCandlish, nyugalmazott ipari technikus
Szeretném elmondani, hogy nagyon komoly veszélyben vagyunk a fentről jövő szennyezés miatt. – Allan Buckmann, nyugalmazott katonai meteorológus, hal- és vadbiológus
Rendes esetben az esővízben az alumíniumnak nulla mikrogrammnak kellene lennie. A 2000-es években egy liter esővízben 100 mikrogramm alumínium volt, 2010 után 1000 mikrogram. 2013-ban egy liter esővízben már 13.100 mikrogramm alumínium volt. – Francis Mangles biológus
Tehát, ha neves szakemberek mondják azt, hogy gondot okoz a chemtrail néven ismert jelenség, akkor érdemes lenne felsőbb szinten foglalkozni vele, legalább a kételkedők megnyugtatására.