Soha többet nem kerülhetnének gyerekek közelébe a kiskorúakkal szemben bűnözők

Nyilvántartás készülhet azokról, akik korábban bármilyen, kiskorúakkal szembeni bűncselekményt követtek el, ez be is épülne a gyermekvédelmi törvény tavaszi módosításába – írja az MTI a Magyar Idők értesülése alapján. A cél az lenne, hogy az ilyen bűncselekményt elkövető személyek soha többet ne kerülhessenek gyermekek közelébe.

Az áldozatvédelem része a gyermekvédelmi rendszernek. A jövőbeni célunk nagyobb hangsúlyt fektetni a megelőzésre, ezért azt szeretnénk elérni, hogy olyan személy, aki bántalmazó volt korábban, ne is dolgozhasson a gyermekvédelemben – fejtette ki Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár, elismerve, hogy ezeknek az eseteknek a megelőzésére az erkölcsi bizonyítvány kevésnek bizonyul.

A kiskorúakkal szembeni bűncselekményt elkövetők szigorításáról szóló módosító javaslat pedig tavasszal kerülhet az Országgyűlés elé.

Ne hagyd ki ezeket se