Kiadták a piros, azaz a legmagasabb fokú veszélyjelzést az ónoseső miatt

Az ónos eső veszélye miatt Budapestre, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Fejér és Tolna megyére a legmagasabb fokú (piros) figyelmeztetést adták ki – tájékoztat az MTI  az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelzése alapján. Kedden eleinte az ország északi felében alakulhat ki időszakos gyenge havazás, ónos szitálás, majd a déli óráktól nyugat felől főként a Dunántúlon már előfordulhat helyenként időszakos kisebb ónos eső.

A délutáni óráktól intenzívebbé válik a csapadék: az ország döntő részén (nagyjából a  Győr-Budapest-Debrecen vonaltól délre, kivéve a Tiszántúl keleti részét, és a Dunántúl északnyugati részét) jelentős mennyiségű (több milliméternyi) ónos eső várható.

A Magyar Közútkezelő azt közölte: az előrejelzések alapján az ónos esővel és havazásban érintett megyékben megelőzésképpen  már végeztek sószórási munkákat. Első körben a gyorsforgalmi utakon, majd a főutakon, végül az alacsony forgalmú, kisebb településeket összekötő mellékutakon és bekötőutakon avatkoznak be.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) is fokozott óvatosságra int. Közleményükben kiemelték, hogy a téli időjárással kapcsolatban kísérjék figyelemmel a hatóságok közleményeit és használják a katasztrófavédelem ingyenes tájékoztató alkalmazását (VÉSZ).

Ne hagyd ki ezeket se

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Keresés…