1936-ban világhírű tudósunk, Dr. Szentgyörgyi Albert jegyezte le a szőlőmag emberi szervezetre gyakorolt pozitív élettani hatását. Tőle származik az a mondat is, mely szerint a szőlőmagban található a legtöbb természetes antioxidáns. Szakemberek szerint azonban nem mindegy, hogy milyen formában fogyasztjuk, hatékonysága ugyanis csökkenhet. Nézzük, hogyan érdemes szervezetünkbe bevinni a szőlőmagot!
Habár a szőlő héja, gyümölcsének húsa, leve is rettentő finom, élettani szempontól a legjelentékenyebb része a magja. Méretéhez képest meglepően nagy mennyiségben tartalmaz antioxidánsokat, A, B, C, E-vitamint, a megfelelő sejtműködéshez elengedhetetlen linolénsavat, továbbá káliumot, vasat, foszfort, kalciumot, magnéziumot és jódot.
Mindezeken túl a szőlőmag eredményesen alkalmazható Alzheimer-kór esetén, de jó hatással van a magas vérnyomásra, és csökkenti az LDL koleszterin szintjét (ez az, amit a köznyelv csak rossz koleszterin néven emleget.)
A szőlőmag és a rák elleni harc
A Colorado Egyetem Gyógyszertudományi Tanszék Egészségtudományi Központjának (Department of Pharmaceutical Sciences University of Colorado Health Sciences Center) kutatói kimutatták, hogy a szőlőmag kivonata relevánsan csökkenti a vastagbéldaganat kiterjedését: a tumor 44 százalékkal lett kisebb 8 hét alatt.
A kutatók rámutattak arra is, hogy a szőlőmag lassítja egyes rákos sejtek elszaporodását, és segít a melanoma legyőzésében. Ezt egyébként egymástól függetlenül a Kaliforniai Egyetem és a New York-i Medical College is megerősítette.
A szakemberek azonban felhívták a figyelmet, hogy a szőlőmag leginkább porítva, illetve sajtolva, olaj formájában a leghatékonyabb. Szétrágva, egyben lenyelve nem hasznosul maximálisan a szervezetben.